0 items - 0.00 Ft 0

Fotó: Harmati Attila, Romisfilm

webshop

Fedezze fel a világom és ismerje meg regényeimet

Kedves Olvasók!

Mint azt ti is tudjátok, a novellák nem az én világom, ám most kivételt teszek. Több mint 5 évvel ezelőtt merült fel a „Buszmegálló” munkacímű kisfilm ötlete és bő négy évvel ezelőtt készült el az első forgatókönyv. Egy 24 perces kisjátékfilmről van szó, amelynek központjában a demencia és az elmúlás áll.

Most, 2026-ban ráfordulunk a megvalósításra. Nem akarom elkiabálni, de ha minden jól megy, egy hónap múlva a rendelkezésünkre fog állni egy úgynevezett „Letter of intent” egy olyan színésztől, akit biztos, hogy ismertek. Ez tulajdonképpen egy szándéknyilatkozat, hogy vállalja a főszerepet.

A forgatókönyv négy éve készen van magyarul és angolul is, mivel a forgatási nyelv az angol lesz.

Most a forgatókönyvből készült novellát bocsátom közre, hogy kissé belelássatok az alkotási folyamatba, tudjátok, miről szól a történet, bár a novella azért nem tartalmaz minden olyan szálat, amit a filmben ki akarunk fejteni. Inkább csak egyfajta képet ad nektek, hogy felkeltsem az érdeklődést. A forgatókönyvet teljes egészében sajnos nem áll módomban közreadni a szerzői jogok miatt, de ezt bizonyára megértitek.

Most lehetőséget biztosítunk mindenkinek, hogy ha tetszik a történet – és megismertétek az alkotókat is, – be tudjatok szállni anyagi támogatással is a projektbe. A támogatás formáját hamarosan közzétesszük, a támogatás mértékét pedig sávozni fogjuk, a legmagasabb sávba tartozók akár „associate producer” címen a stáblistára is felkerülhetnek, de szeretnénk a középső sávos támogatóknak is megadni a lehetőséget, hogy a film végén ott lehessen a nevük.

A részletek hamarosan jönnek, kövessétek be a Facebook oldalamat, ahol gyorsabban értesülhettek majd az új eseményekről:

Újdonság!

Cameron Larkin, a San Diegó-i rendőrség gyilkossági nyomozója az a típus, akivel valahogy mindig történik valami.


Larkin és két állandó társa, a Polip nevű csetlő-botló informátor, valamint a normalitást megtestesítő Fiona Vance hadnagy, ezúttal furcsa feladatot kap. A tanzániai Zanzibáron elfogják az ékszerlopás miatt körözött John Jambót. Az ügyész bíróság elé kívánja állítani, ám ehhez haza kell őt szállítani az Államokba.

A helyzet úgy alakul, hogy Larkinnak és Fionának kell elrepülnie a világ túlsó felére, és hazavinnie a foglyot. Az egzotikus helyszínen azonban semmi sem úgy működik, ahogy várták, és képtelennél képtelenebb helyzetekbe keverednek.

Vajon Jambo mit lopott el, hogy ennyire fontos?
Mi az, ami csak Zanzibáron található meg?
Találkozik-e Larkin egy makákóval?

Réti László krimije könnyed hangvételével, és a rendőri munka szakértő bemutatásával lebilincselő olvasmány, igazi bestseller.

Célom

"Olyan történeteket szeretek írni,
amiket egyébként szeretek olvasni is."

Réti László

író, forgatókönyvíró

80808080
ekkor kezdődött minden...
Sokan sokféleképpen magyarázták már, miért is kezdtek írni

"Mindig is szórakoztatott..."

Nálam ez nagyon egyszerű: azért kezdtem írni, mert szórakoztatott. Mindig is hobbi volt számomra és jelenleg is az.
Eleinte Marcus Meadow álnéven jelentek meg a könyveim, aztán az Ulpiusháznál már saját néven.

OLVASSON bele a wp-signup.phpényeimbe!

Véremben az izgalom...

Hírek és események

Közös munka

Ha úgy érzed, tudok neked segíteni abban, hogy haladj a projekteddel, keress közvetlenül! 

És, hogy miben tudok segíteni? Íme, a lista (ha ezen túl is van ötleted, írd le mailben! Amennyiben érdekel, kereslek, és megoldjuk!):

0